Oroszország, Törökország

A török-orosz csúcson megállapodás született

Ki kell vonulnia a török határ melletti 30 kilométeres sávból – beleértve Tel Rifaatot és Manbídzs városát is – a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd milíciának – ebben állapodott meg kedden Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdoğan török elnök az MTI beszámolója szerint.

Törökország újabb 150 órával meghosszabbítja a tűzszünetet a kurdok evakuálásához. A török katonai műveletek övezetén kívül Északkelet-Szíriába szerda déltől bevonulnak az orosz katonai rendőrség és a szíriai hadsereg egységei. Szíriában a határtól 10 kilométerre orosz és török egységek közösen fognak járőrözni.

A török hadsereg október 9 után kezdte el megszállni Szíria észak-keleti, kurd milíciák által ellenőrzött területét, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kivonja az utolsó amerikai csapatokat a térségből.
Olvassa el ezt is
Törökország újabb katonai műveleteket indít Szíriában

Vasárnap több ezer támogatója előtt beszélve Erdogan kijelentette: a török hadműveletek addig folytatódnak Szíriában, amíg „egyetlen terrorista sem marad”. Két Elolvasom

„Oroszország vagy Törökország lettünk” – izraeli újságírók tiltakoznak Netanjahu ellen

Szombat este több százan tüntettek Tel Avivban azon döntés ellen,  hogy bezárják Izrael új állami adójának új részlegét annak részeként, Elolvasom

Törökország szárazföldön is támad

A török védelmi minisztérium szerda este bejelentette, hogy a hadsereg megindította a szárazföldi műveleteket is Északkelet-Szíriában a Béke Forrása nevű Elolvasom

Megkezdődött az orosz-török közös járőrözés

Megkezdődött az orosz-török közös járőrözés az északkelet-szíriai határövezetben - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. Az öt orosz és négy Elolvasom

Putyin a nemzetközi és a haditechnikai együttműködésről tárgyal Erdogannal

Forrás A nemzetközi és a haditechnikai együttműködést nevezte meg a küszöbönálló kétoldalú megbeszélés tárgyaként Vlagyimir Putyin Elolvasom

Nincs megállapodás

Törökország és az Egyesült Államok továbbra sem tudott megállapodni a harcok dúlta Szíria és Törökország határa mentén kialakítandó biztonsági övezettel Elolvasom

Soros György: Ez Európa utolsó esélye

Először magyar nyelven: Soros György nagy port kavart, Szijjártó Péter szerint "egészen elképesztő" javaslatai a menekültválság európai szintű kezelésére. Az Elolvasom

Lavrov: az Egyesült Államok meghívást kapott az asztanai tárgyalásokra

Az Egyesült Államok is meghívást kapott az Asztanában tartandó szíriai béketárgyalásokra - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában. Elolvasom

Ameddig a török kormány fenyegetőzik, nem tárgyalunk Ankarával

Ameddig a török kormány fenyegetőzik, nem tárgyalunk Ankarával - jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök Rotterdamban tartott sajtótájékoztatóján hétfőn. Rutte Elolvasom

Minket az ön véleménye is érdekel

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé.