Németország, Törökország

Megérkeztek Németországba a Törökországból kitoloncolt feltételezett dzsihadisták

Megérkezett csütörtökön Németországba a Törökországból a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt kitoloncolt emberek első csoportja, egy hétfős család.

Német hírportálok beszámolói szerint az iraki származású, német állampolgárságú személyek repülővel érkeztek Berlinbe. Rendőrök vezették el őket, amint kiszálltak a repülőgépből. A két férfiből, négy nőből és egy csecsemőből álló családot több hatóság bevonásával ellenőrzik.
A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján a német sajtóban csak Kanan B. néven azonosított családfőt a szalafizmus – a radikális iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata – követőjeként tartják számon. A szövetségi legfőbb ügyészség vezetésével nyomoznak is ellene, de egyelőre nincs elég bizonyíték arra, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék.
Meglehet azonban, hogy egy másik, nem vallási vonatkozású bűncselekmény miatt mégis őrizetbe kerül. Családtagjai valószínűleg szabadon mozoghatnak majd Németországban.
A német hatóságok a török szervekkel ellentétben a család egyik tagját sem gyanúsítják az IÁ-hoz fűződő kapcsolatokkal. Azonban így is állandó megfigyelés alá vonják majd őket. Ez rutinfeladat a német biztonsági szervek számára, és az ügy nem ad okot “hisztériára” – nyilatkozott a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak Armin Schuster, az egyik legtekintélyesebb német biztonságpolitikai szakember, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szakpolitikusa.
Pénteken várhatóan két nőt toloncolnak vissza Törökországból Németországba. Róluk a német hatóságok is úgy tudják, hogy van közük az IÁ-hoz, férjük a terrorszervezet harcosa volt, de szintén szabadon mozoghatnak majd visszatérésük után.
Ügyükkel kapcsolatban Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter hangsúlyozta: a biztonsági szervek gondoskodnak arról, hogy ne fenyegessék az ország biztonságát dzsihadista hátterű, Németországba visszatérő személyek.
Christine Lambrecht igazságügyi miniszter hozzátette: amennyiben nem lehetséges előzetes letartóztatásba venni a visszatérő dzsihadistákat, igen intenzív megfigyelés alá veszik őket, és kihasználják az új törvényi lehetőségeket, a többi között azt, hogy lábbilincsnek is nevezett elektronikus jeladó készülék viselésére lehet kötelezni a terrorcselekmény elkövetésére hajlandónak tartott embereket.
Ankara hétfőn – a német hatóságok meglepetésére – tájékoztatta Berlint, hogy megkezdi az Iszlám Állam támogatóiként számon tartott német állampolgárok hazaküldését Törökországból.

 

Olvassa el ezt is
Gyulladásveszély: 1,6 millió autót hívtak vissza

A BMW hasonló okból az idén nyáron már visszahívott ellenőrzésre 480 ezer kocsit. Hűtőfolyadék-szivárgás által okozott gyulladásveszély miatt világszerte 1,6 Elolvasom

Börtön Holokauszt tagadásért

Már több alkalommal tagadta, hogy a náci Németországban nem követtek el a zsidó lakosság ellen semmit.  Holokauszttagadó kijelentései miatt hathavi letöltendő Elolvasom

Október végéig repül még az Air Berlin

Október 28-ig üzemelnek még a fizetésképtelen Air Berlin járatai - jelentette be a légitársaság. Csütörtökig folynak a tárgyalások az easyJettel Elolvasom

Kormánygépnek ütközött egy furgon Dortmundban

Arold Péter Érdekes baleset történt a dortmundi repülőtéren Németországban. Kormánygépnek ütközött egy furgon Dortmundban. Az első vizsgálati részletek furcsa okokat Elolvasom

Macronnak kell Németország

Emmanuel Macron francia elnök pénteken jelezte, hogy Franciaországnak szüksége van Németországra Európa megreformálásához. A francia elnök két nappal az előtt Elolvasom

Aggodalom a NATO részéről az orosz tengeralattjárók fokozott aktivitása miatt

A FAS összeállítása szerint egy repülőgép-hordozó hajó több mint 6 milliárd dollárba kerül, egy tengeralattjáró viszont csupán 250 millió dollárba, Elolvasom

Schulz csak akkor működik együtt Merkellel, ha ő lesz a kancellár

Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje szerint jó esélye van rá, hogy ő legyen a következő német kormányfő. Elolvasom

Így parkolj villamos sínekre

Frankfurtban történt, hogy egy autós olyan bénán parkolt, hogy a villamosok nem tudtak miatta közlekedni. Az ottani közlekedési társaság nem Elolvasom

Kételkedik a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal

Tüntetés Chemnitz Tovább tekeredik a németországi Chemnitzben történt gyilkosság kígyója. Kételkedik a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) Elolvasom

Minket az ön véleménye is érdekel

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé.