Franciaország

Franciaországban 24 óra alatt 299-en haltak meg a koronavírus miatt

Franciaországban 24 óra alatt 299-cel 1995-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma – közölte péntek este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.

A növekedés valamivel alacsonyabb, mint az előző 24 órában.
A 32 964 regisztrált beteg közül 15 732-an vannak kórházban, közülük 3787-en intenzív osztályokon, ez 412-vel több, mint csütörtök este. A Covid-19 fertőzöttek ellátásban 632 egészségügyi intézmény vesz részt országszerte.
A súlyos betegek egyharmada 60 év alatti, 42-en 30 évnél fiatalabbak.
Március 1. óta a felgyógyultak száma is növekszik napról napra, csaknem 5700-an hagyhatták el a kórházakat.
A járványügyi igazgató emlékezetett arra, hogy miután egyes régiók, Elzász és a Párizs körüli Ile-de-France kórházai túlterheltek, folyamatosan szervezik a súlyos, de stabil állapotban lévő betegek áthelyezését kevésbé leterhelt régiókba. A hétvégén a kelet-franciaországi Nancy, Metz és Mulhouse kórházaiból egészségügyi szuperexpresszel csaknem negyven beteget szállítanak a délnyugat-franciaországi régiókba, valamint Németországba.  Párizsi intézményekből pedig a Loire-menti kórházakba szállítanak át betegeket.
Edouard Philippe francia miniszterelnök péntek délután bejelentette, hogy a kormányzat legalább április 15-ig meghosszabbítja a március 17-én életbe léptetett kijárási korlátozásokat, amelyek kedden érnének véget. Hozzátette, hogy amennyiben az egészségügyi helyzet megkívánja, további hosszabbítás is lehetséges. A kormány mellett működő tudományos tanács szerint legalább április végéig szükség lesz a lakosság mozgásának korlátozására.
A miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány “nagyon szélsőséges hulláma várható” Franciaországban, és “a helyzet nehéz lesz a következő napokban”.
“Tartós krízisre készülünk, egy olyan egészségügyi helyzetben, amely nem fog hamar javulni. Muszáj kitartani” – fogalmazott a kormányfő.

 

Ezt is olvassa el!
Macron: Haszontalanok a szankciók

Eredménytelenek az Oroszország ellen az ukrajnai válságban folytatott tevékenysége miatt kivetett európai uniós (EU-) szankciók, és mindenkinek ártanak - jelentette Elolvasom

Koronavírus – Zárva a párizsi Louvre

Hétfőn sem nyitott ki a párizsi Louvre, Emmanuel Macron lemondta a vidéki programjait- Hétfőn - egymás után a második napon Elolvasom

A fellebbviteli is elkaszálta Patrick Balkanyt

A párizsi fellebbviteli bíróság három év letöltendő és egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte szerdán "rendkívüli méretű adócsalás" miatt a francia Elolvasom

További orvosok és egy idősotthon lakói haltak meg

Két újabb orvos halt meg Franciaországban a Covid-19 fertőzésben, miközben a kormány a lakosság kijárási korlátozásainak meghosszabbítását tervezi - közölték Elolvasom

Pedo-pornográf tartalmakkal üzletelt

Előállítottak egy francia állampolgárt július 7-én, akit azzal gyanúsítanak, hogy az internet rejtett oldalán, a darkneten olyan oldalakat működtetett, amelyeken Elolvasom

Két milliárd a francia kultúrának

Kétmilliárd eurós rendkívüli támogatást juttat a francia kormány a kulturális szektornak abból a 100 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagból, amelyet a Elolvasom

Az Európai Unió tanulmányozza a “praktikus megoldásokat”

Francia EU-ügyi államtitkár: kompromisszum hiányában az EU a blokkoló országok nélkül is továbblép.   Hirdetés Rovarirtás Budapest Az Európai Unió Elolvasom

Nizzai terrortámadás

Párizsban akart eredetileg támadást elkövetni a nizzai Notre-Dame-bazilikában tavaly október 29-én végrehajtott három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetője - Elolvasom

A franciák is szabadalom feloldást kérnek

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön jelezte, hogy ő is támogatja a koronavírus-elleni oltóanyagok szabadalmának feloldását. "Természetesen meg kell teremtenünk, hogy Elolvasom

Minket az ön véleménye is érdekel

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .