Irán, Kína

Az iráni atomalku betartására szólította a feleket Peking

Az iráni atomalku betartására szólította a feleket Peking kedden, egy nappal az után az iráni bejelentés után, mely szerint Irán újrakezdte a 20 százalékos dúsítású urán előállítását.

    Hua Csun-jing, kínai külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Kína minden felet arra kér, hogy őrizze meg a nyugalmát, és tartsa magát a megállapodásban vállaltakhoz. Hua szerint így biztosíthatnak teret a diplomáciai lépések számára, valamint a kialakult helyzet megváltoztatására.
    A szóvivő elsődleges feladatként jelölte ki, hogy az Egyesült Államokat a felek közösen rávegyék, hogy feltételek nélkül térjen vissza a megállapodáshoz, és vonja vissza az Iránnal szembeni szankciókat.
    Teheránban kedden hivatalosan is bejelentették, hogy Irán újrakezdte a 20 százalékos dúsítású urán előállítását a Fordóban működő, földalatti nukleáris létesítményében. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) január 1-jén közölte: Irán jelezte felé, hogy ismét 20 százalékosra dúsított urán előállítására törekszik, de akkor Teherán nem pontosította, hogy ez mikor fog bekövetkezni.
    A 2015-ben aláírt, többhatalmi nukleáris megállapodás 3,67 százalékos korlátot ír elő Irán számára az urándúsítást illetően, annak érdekében, hogy Teheránnak több időbe teljen egy atombombához szükséges mennyiség előállítása, de a 20 százalékosra dúsított urán is messze elmarad még attól, hogy atomfegyverben legyen használható. Irán váltig állítja, hogy nem áll szándékában nukleáris fegyvert előállítani.

Kína

Ezt is olvassa el!
Hongkongi tüntetések – A kínai kereskedők ellen tüntettek Hongkong határmenti részén

Több mint ezer ember vonult utcára vasárnap Hongkongnak a szárazföldi Kína határvonalához közel eső Sheung Shui körzetében, hogy tiltakozzanak a Elolvasom

Szerbia repülőtéri vizsgálatokkal igyekszik kiszűrni az új koronavírus hordozóit

Hőkamerákkal vizsgálják ezentúl a Szerbiába érkező utasokat a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren, hogy kiszűrjék azokat, akik esetlegesen megfertőződhettek az új Elolvasom

A kínai elnök a közép-kínai Vuhanba látogatott

A járvány kínai gócpontjának számító közép-kínai Vuhanba látogatott Hszi Csin-ping, kínai elnök kedden, első alkalommal azóta, hogy az új típusú Elolvasom

Kína most már támogatna egy WHO vizsgálatot

Kína a járvány végeztével támogatna egy Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezette vizsgálatot a vírus megjelenésének feltárására - közölte Hua Csun-jing kínai Elolvasom

Százak tiltakoztak Hongkongban a törvény ellen

Százak vonultak utcára vasárnap Hongkongban, hogy tiltakozzanak a pekingi kormányzat által tervezett nemzetbiztonsági törvény ellen - tudósított internetes oldalán a Elolvasom

Súlyos árvizek Kínában

A folyamatos esőzések miatt Kína több részén jelentenek továbbra is súlyos gondokat az árvizek, amelyek több tízmillió ember életére vannak Elolvasom

Medvék sebeztek halálra egy dolgozót egy sanghaji vadasparkban

Medvék sebeztek halálra egy dolgozót egy sanghaji vadasparkban a látogatók szeme láttára - számolt be róla a BBC hírportálja hétfőn Elolvasom

Tajvanon már kétszáz napja nem regisztráltak új fertőzéses esetet

Tajvanon már kétszáz napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzéses esetet - jelentette a tajvani járványügyi központ csütörtöki közlésére hivatkozva a Taiwan Elolvasom

Kína: A járvány az olaszoktól indult

Kína odafigyel a külvilágban élő állampolgáraira. Oly annyira, hogy még a vakcinát is sutyiba küldik ki számukra. Persze tagadják. A Elolvasom

Minket az ön véleménye is érdekel

Hozzászólás lezárva