Címke: Franciaország

Gránáttal a sárgamellényesek ellen
Franciaország

Gránáttal a sárgamellényesek ellen

Christophe Castaner francia belügyminiszter bejelentette, hogy a rendőri erők nem használják többet tömegoszlatáshoz azt a típusú könnygázgránátot, amelyújra és újra súlyos sérüléseket okoz a tüntetőknél.  A kormányellenes sárgamellényesek 2018. november 17. óta tüntetnek rendszeresen hétvégénként Emmanuel Macron államfő lemondását követelve, és rendszeresen kifogásolják az állítólagos rendőri túlkapásokat, illetve azt, hogy a rendőri erők súlyos sérüléseket okozó gumilövedéket és oszlató gránátokat […]

50 százalék esélye van a túlélésre a Notre Dame-nak
Franciaország

50 százalék esélye van a túlélésre a Notre Dame-nak

Nem tudott jó hírekkel szolgálni az AP hírügynökségnek a Notre Dame elöljárója: Patrick Chauvet atya elmondása szerint a Párizs jelképének számító templom olyan törékeny állapotban van az áprilisi tűzvész után, hogy mindössze 50 százalék esély van az épületszerkezet megmentésére, mert a tűzvész előtt felállított állványzat a gótikus műemlék boltíveit fenyegeti: ötven százalék esély van arra, hogy az állványzatok ráomlanak három […]

Kulturális tragédia
Európa Franciaország

Kulturális tragédia

Arold Péter összeállítása Sikerült megfékezni a tüzet az Notre Dame (Mi Asszonyunk) katedrálisban. Bár a teljes tetőszerkezet leéget, szerencsére a kulturális kincseket, többek között Jézus tövis koszorúja és és Szent Lajos király tunikája is megmenekült.  A La Croix című katolikus napilap A szív hamuban címmel számolt be a gótikus katedrálisban pusztító tűzvészről, amely a restauráláshoz a tetőzeten felállított állványzatnál ütött ki. […]

65 éves volt. Pénisznövelő műtét közben halt meg
Franciaország Izrael-Palesztina

65 éves volt. Pénisznövelő műtét közben halt meg

A belga-izraeli kettős állampolgárságú  Ehud Arye Laniado  akkor halt meg, amikor egy ismeretlen anyagot juttattak a testébe egy neves francia plasztikai sebész klinikáján, a párizsi Avenue des Champs-Elysees-ben. A hírek szerint a férfi az úgynevezett Napóleon-komplexumban szenvedett a rövid mérete miatt. Amikor nem a méreteivel foglalkozott a bankszámláját ellenőrizgette. Erre naponta akár többször is képes volt. A férfi állítólag a […]

Nincs többé sem Anya sem Apa
Franciaország

Nincs többé sem Anya sem Apa

A bevándorláspárti francia elnök, Emmanuel Macron egyik képviselője, Valérie Petit terjesztette a Nemzetgyűlés elé a törvényt, és Macron képviselői (zömében egykori szocialista politikusok) elfogadták, mivel ők vannak többségben a francia parlamentben: ezentúl nem lehet az iskolákban Anyának és Apának hívni a szülőket Franciaországban. Az új hivatalos elnevezés: Szülő 1 és Szülő 2. A homoszexuális párokra akarnak így tekintettel lenni. A […]

Édouard Philippe – Gazdasági hibának tartja a francia kormány
Franciaország

Édouard Philippe – Gazdasági hibának tartja a francia kormány

Gazdasági hibának tartja a francia kormány, hogy az Európai Bizottság megvétózta a német Siemens AG és a francia Alstom SA vasúti üzletágainak egyesülését; a kormány megerősítette: szeretné újraírni az uniós belső piaci versenyszabályokat. Édouard Philippe miniszterelnök a nemzetgyűlésben “rossz alapokon nyugvó rossz döntésnek” nevezte az Európai Bizottság vétóját, Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke viszont üdvözölte, hogy […]

Merényletet készítettek elő Macron ellen
Franciaország

Merényletet készítettek elő Macron ellen

Őrizetbe vett a francia rendőrség hat szélsőjobboldali személyt kedden, akik Emmanuel Macron államfő ellen terveztek merényletet – erősítették meg hivatalos források a BFM francia hírtévé értesülését. A hat gyanúsítottat a kelet-franciaországi Isere, Moselle és a nyugati Ille-et-Vilaine megyékben fogták el kedd reggel a belső hírszerzés munkatársai. Az ügyben a párizsi ügyészség terrorista összeesküvés gyanújával indított eljárást. A tájékoztatás szerint a […]

Rugyt nevezte ki kedden Emmanuel Macron
Egyéb kategória Franciaország

Rugyt nevezte ki kedden Emmanuel Macron

Francois de Rugyt, a francia nemzetgyűlés elnökét nevezte ki kedden Emmanuel Macron államfő az új környezetvédelmi miniszternek a múlt héten lemondott Nicolas Hulot helyére. A sporttárca élén a délelőtt lemondott Laura Flessel kétszeres olimpiai aranyérmes vívót Roxana Maracineanu világbajnok úszó követi. A kormány két legnépszerűbb miniszterének távozása azért jelképes, mert mindketten a civil társadalomból érkeztek, s annak az új politikai […]

Franciaország felháborodott Trumpnak a párizsi merényletekkel kapcsolatban tett kijelentésein
Európa Franciaország

Franciaország felháborodott Trumpnak a párizsi merényletekkel kapcsolatban tett kijelentésein

Franciaország felháborodott szombaton Donald Trump amerikai elnöknek a 2015 novemberében 130 életet követelő párizsi merényletekkel kapcsolatban tett kijelentéseire, miszerint enyhébb fegyvertartási szabályok mellett a támadókat előbb meg lehetett volna állítani. „Franciaország határozottan elítéli Trump elnöknek a 2015. november 13-i párizsi merényletekkel kapcsolatban tett kijelentéseit, és követeli, hogy az áldozatok emlékét tartsák tiszteletben” – olvasható a francia külügyminisztérium szombat esti közleményében. […]